Sikeres a népi építészeti kultúra megőrzésének mintaprogramja

November 8-án a Szentendrei Szabadtéri Múzeum Látogató Központjának Konferenciatermében rendezték meg a nagy sikerű „Nagyapám Háza” elnevezésű program 2012-es záró eseményét, ahol a résztvevő inasok és mesterek megosztották tapasztalataikat egymással, majd megvitatták a magyar népi építészet helyzetét és a továbbfejlődés lehetőségét.

Az eseményt Csonka-Takács Eszter, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője nyitotta meg, aki a későbbiekben a konferencia moderátora volt.

A rendezvénynek otthont adó skanzen főigazgatója, Dr. Cseri Miklós köszöntőjében kifejtette, hogy a civil szférában óriási erő rejlik, s erre rá kell döbbenteni az embereket. Ez az erő segít ugyanis az értékek, így az építészeti értékek megőrzésében, s a1 helyben való értékmegőrzésben. „E tevékenység során a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak kulcsszerepe van, elsősorban hatalmas adatbázisa révén: a szervezetnek többek között mintegy 20 ezer épület alaprajza, továbbá felmérési rajz, fotó, illusztráció stb. áll rendelkezésére.” Cseri Miklós kifejtette, hogy az olyan értékmegőrző tevékenységekhez, mint amilyen a Nagyapám Háza Program, a múzeum egyfajta szolgáltató hátteret kíván nyújtani.

„A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) a kezdetektől fogva nagy örömmel működött közre a programban” – jelentette ki Csatári Bálint elnök, aki ünnepi beszédében (ld. Tanulmányok, cikkek, írások cím alatt) a tér jelentőségét hangsúlyozta. E téren megkülönböztette a valós, megélt, továbbá az ún. szimbolikus vagy mentális tereket, végül elkülönítette a harmadik térformát, a világhálón szemünk elé kerülő ún. kiberteret. „Ez utóbbi például a legkisebb faluban is esélyt ad – többe közt – a felzárkózásra, a szellemi-kulturális kibontakozásra” – fogalmazott. Beszéde végén Csatári Bálint hangsúlyozta, hogy e rendkívül sikeres és értékekben gazdag program résztvevői tevékenységükkel mindhárom tér épüléséhez hozzájárultak, s ehhez csak gratulálni tud.

V. Németh Zsolt, a szaktárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára üzenetét is tolmácsoló Kis Zoltán VM Osztályvezető tájékoztatott, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium rögtön mellé állt a programnak. Fontosnak tartották az épített örökség megőrzését, és úgy gondolták, hogy ez a program egyfajta értékmentő munka is, amely hozzájárul a hagyományos falukép megőrzéséhez, s ahogy fogalmazott, ez végre igazi gyakorlati megvalósítás volt, nem pedig íróasztal mögül meghozott ilyen-olyan döntés vagy támogatás. „A Nagyapám Háza jó gyakorlótér, jó mintaprogram, és szeretnénk ezt továbbvinni, nem utolsó sorban azért, mert ez a program jóval túlmutat önmagán, ugyanis ez vidékfejlesztés, mégpedig vastagon.”

A projekt operatív megvalósításában közreműködő Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) főigazgató-helyettese, Eperjesi Tamás vidékfejlesztési igazgató elmondta, hogy a vidékfejlesztés rendkívül komplex dolog, nagyon sok minden belefér és beletartozik, ezért fontos, hogy hálózatba tömörüljünk és közösen gondolkozzunk. Az igazgató igen találóan idézte Sebő Ferencet, miszerint „a hagyományt elsősorban élni kell. „És ez a program pontosan erről szólt: helyi emberek, helyi szükséglet, helyi fejlesztés, helyi alapanyag, helyi kultúra, helyi értékmegőrzés. A résztvevők pedig élővé tették a programot, amely egyfajta szemléletet is hozott magával. S nem utolsó sorban jó buli is volt, hiszen valamennyi helyszínen kiváló hangulatban, jó kedvvel folyt a munka, aminek a közvetlen hozadéka máris azonnali: komoly értékmegőrzés.”

2A köszöntő előadásokat Krizsán András, a Falufejlesztési Társaság elnöke és az MNVH elnökségi tagja, a program megálmodója és kulcsembere zárta. Kiemelte, hogy a projekt kapcsán az MNVH-ban kiváló segítőkre leltek, s gyakorlatilag közösen találták ki a Nagyapám Háza mintaprogramot, amelyben szerették volna összekapcsolni a mestereket és az inasokat. „Az FFT tulajdonképpen annyit tett, hogy a mestereket, az építkezéseket és az inasokat összeboronálta, kiválasztotta a megfelelő személyeket, a fiatalokat. Innentől fogva minden inas fölhívta a mestert, bemutatkozott, egyeztetett stb., tehát minden önállóan működött a klasszikus mester-inas viszonynak megfelelően” – mondta el Krizsán, hozzátéve, hogy a kiírásra 30 pályázat érkezett be, és ebből választották ki azt a 13 pályaművet, illetve személyt, akik egy mesternél négy héten át sajátíthatták el a népi építészeti szakma kulcsfogásait, hagyományait.

A köszöntő beszédek után ünnepélyes pillanatok következtek: a program szervezői okleveleket adtak át a pályázaton nyertes és a nyári programot teljesítő fiataloknak. Az inasok kitüntetése mellett egy kis jelképes ajándékkal a mesterek munkáját is elismerték.

Ezt követően a fiatal inasok elevenítették föl élményeiket, tapasztalataikat. A vetített képes előadások alatt a hallgatók bepillantást nyerhettek abba az „élmény-dömpingbe”, ami az aktív négy hét alatt a fiatal inasokat érte, valamint megtapasztalhatták, hogy a magyar népi építészeti kultúra rendkívül gazdag, és szerencsére ma is akadnak mesterek, akik a generációkon keresztül felhalmozódott tudást képesek megőrizni és szerencsére átadni is.

A szakmai programot fórum-beszélgetés zárta a program jövőjéről, amiben mesterek és inasok, valamint külső, a téma iránt érdeklődő hallgatók is részt vettek. A 45 percesre tervezett beszélgetést végül több mint 2 óra elteltével Krizsán András kénytelen volt lezárni, hogy a program utolsó pontjaként tervezett skanzen-beli sétának a korán beköszöntő alkony csökkenő fényében még legyen némi értelme.

Forrás: NAKVI

3














4














7














8














9














10














11














12